Kilencvenedik születésnapján otthonában köszöntötte az ünnepeltet Földi László polgármester és országgyűlési képviselő, aki átadta Gizi néninek az önkormányzat és a kormány emléklapját is.
« A képtár megtekintéséhez kattintson a kisképre!
Gizi néni mosolyogva fogadja a város első emberét és a sajtó képviselőit a nagy napon, ahogyan mondja: szép gesztusnak tartja a szépkorúak köszöntését városunkban. „Nagyon jól esik hogy ennyire figyelmes a kormány és polgármester úr is és hogy erre szán időt. És ezzel nagy örömet szereztek nekem.” Az abonyi származású hölgy minden nap megfőz, eddig mindent el tud látni – ékes példája ennek az a saját készítésű sütemény is, melyet saját maga készített el, s mellyel körbekínálja kedvesen a jelenlevőket. „A Jóisten segít. Nagyon mértékletes életmódot éltünk és fontos még a rendszeres mozgás. A mai napig is mindent megtermelek a kertbe itt a háznál.” – meséli Gizi néni.
Farkas Lászlóné sokat foglalkozott a kézimunkával, ám legutóbb az EVIG-ben volt telefonközpontos, onnan ment nyugdíjba, nem különben a férje is ott dolgozott, aki huszonhét esztendeje hunyt el, azóta egyedül él. Bár családja nem lett, egy nővére van, annak egy leánya, s keresztlánya: ők azok, akik segítik őt a hétköznapokban. Gizi néni elmondja: a családban senki nem élt meg ilyen szép kort.„Kilencven év, el sem hiszem! Senki nem élt a családban ennyi ideig mint ahogy én, talán a nagyon mértékletes életmód meg a rendszeres mozgás miatt, hogy ne hagyja el az ember magát.” – erősíti meg a hosszú élet titkát nevetve.
Még nincsenek hozzászólások