Május 9-én, a Toldy Ferenc Kórház ápolási osztályán, családja körében köszöntötte százkettedik születésnapja alkalmából Tar Dezsőnét Földi László országgyűlési képviselő, polgármester, aki a város színeiből összeállított virágcsokor mellett átadta az önkormányzat ajándékát.
« A képtár megtekintéséhez kattintson a kisképre!
A 102 éves szépkorú hölgyet a polgármester mellett a kórház ápolási osztályának vezetője és dolgozói is felköszöntötték e jeles alkalomból, sőt még verssel is kedveskedtek az ünnepeltnek, aki a torta és ajándékok mellett rengeteg jókívánságot is kapott. Manci néni (hosszan tartó) életfilozófiájának alapja a káros szenvedélyektől való mentesség. Egy évvel ezelőtt úgy fogalmazott: soha nem cigarettázott és sosem fogyasztott alkoholt – ennek a mértékletes és életbecslő életmódnak az eredménye pedig ilyenformán számokban is mérhető, hiszen Tar Dezsőné a maga 102 esztendejével a város legidősebb polgárai közé tartozik.
Még nincsenek hozzászólások