A tanulmány kimutatta, hogy a telomerek hossza a fehérvérsejtekben rövidebb volt azoknál, akik rendszeresen sok cukrozott szénsavas üdítőt fogyasztottak.
A sejt genetikai információit tartalmazó DNS a kromoszómának nevezett makromolekulákban található. Minden fajra jellemező a sejt kromoszóma-összetétele. Az emberi sejtben 46 kromoszóma van, ebből 44 a testi, és 2 a nemi kromoszóma.
A telomerek a kromoszómát alkotó DNS-ek végén elhelyezkedő, rövid, több ezerszer ismétlődő szakaszok, melyek mintegy megvédik a DNS-t a pusztulástól, széteséstől. A cipőfűzőhöz szokták hasonlítani, amelynek két végén merev védőréteg található. A telomerek meghatározzák az élőlények élettartamát. A sejtek bizonyos időközönként osztódnak, ilyenkor az örökítő anyagnak is meg kell kettőződnie. Minden sejtosztódás után a telomerek rövidülnek. Mivel ezek nem tartalmaznak géneket, ezért a sejtosztódás során a DNS nem károsodik mindaddig, amíg a telomerek léteznek. Minél hosszabb a telomer, annál hosszabb ideig élhetünk. Az emberi sejtek kb. 50 osztódásra képesek károsodás nélkül. Amikor a telomer elfogy, akkor a kromoszómákat semmi nem védi a károsodástól a sejtosztódás során.
A telomerek hosszát legkönnyebben a fehér vérsejtekben lehet megmérni. A rövid telomerek összefüggésben állnak az olyan, öregedéssel kialakuló krónikus betegségekkel, mint a szívbetegség, a diabétesz, és bizonyos daganatos betegségek.
A tanulmány egyik vezető szerzője, Elissa Epel pszichiátria professzor szerint, a cukrozott szénsavas üdítőitalok rendszeres fogyasztása nemcsak a szervezet cukor-anyagcseréjére lehet hatással, hanem a sejtek fokozott öregedésére is.
Ez az első olyan vizsgálat, amely kimutatta a cukrozott szénsavas üdítők és a telomerek rövidülése közötti kapcsolatot. A kísérleti alanyoknál az életkortól, rassztól, jövedelmi és iskolázottsági szinttől függetlenül észlelhető volt a telomerek rövidülése. A telomerek rövidülése már jóval a betegségek megjelenése előtt elkezdődik. Bár a vizsgálatban csak felnőttek vettek részt, a kutatók nem zárják ki a telomerek rövidülését a gyerekeknél sem.
Az UCSF kutatói 5.309 személy telomerét mérték meg. A vizsgálati alanyok életkora 20 és 65 év között volt. Valamennyien olyan személyek, akiknek sem cukorbetegségük, sem szív-és érrendszeri betegségük nem volt, és részt vettek az USA legnagyobb országos egészségügyi felmérésében, amely 1999 és 2002 között zajlott.
A cukrozott szénsavas üdítők fogyasztása és a telomerek hossza közötti összefüggést Elizabeth Blackburn biokémia professzor laboratóriumában végzett mérésekkel igazolták. A professzor 2009-ben kapott orvosi Nobel-díjat, a telomerekkel kapcsolatos felfedezéseiért.
Az UCSF kutatói arra a megállapításra jutottak, hogy napi 20 uncia (0,59 liter) cukrozott szénsavas üdítő fogyasztása 4,6 évvel fokozza a biológiai öregedést, vagyis ennyivel rövidíti meg az élettartamot.
Az átlagos fogyasztás napi 12 uncia (0, 35 liter) volt. A vizsgálati alanyok 21%-a fogyasztott legalább napi 20 unciát.
A tanulmány egy másik szerzője, Cindy Leung megjegyezte: „Nagyon fontos megérteni azoknak a táplálkozási tényezőknek a szerepét, amelyek rövidíthetik vagy hosszabbíthatják a telomereket. A vizsgálataink azt mutatták, hogy egyetlen italféleség, a cukrozott szénsavas üdítő fogyasztása okozott mérhető, negatív hatást a telomerek hosszára.”
A cukrozott szénsavas üdítőkről most az is kiderült, hogy az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek kialakulása mellett még a sejtek öregedésében is szerepet játszanak.
Ez újabb érvet adhat az Egyesült Államokban és a világ más részein is az ilyen italokra kivetett adók bevezetéséhez, hogy így csökkentsék azok fogyasztását, ezzel javítva a lakosság egészségi állapotát.
A problémára látszólag megoldást jelenthetnek a cukormentes szénsavas üdítők, amelyek előállításához mesterséges édesítőszereket használnak, de ezek sem nevezhetők egészséges élelmiszernek. Elég, ha csupán a kólafélék egyik állandó alkotóelemére, a foszforsavra gondolunk, amely még a szervezetünk legkeményebb anyagát, a fogzománcot is képes szétmarni.
Czinege Imre
2014.10.23. 12:13
|
Még nincsenek hozzászólások